2010. október 30. 9:46.

tuntetes_az_mr2_atalakitasa_ellen Csütörtök este fél 7-kor csaknem százan tolongtak a Magyar Rádió székháza előtt, ekként fejezvén ki tiltakozásukat, miszerint az egykori Petőfi Rádió úgy jó, ahogy jelenleg van. Ennek hangot adva, petíciót készítettek az átszervezést kezdeményező Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke részére.

A tüntetést a Van Más Alternatíva Egyesület kezdeményezte, ezzel kiállva az egykori Petőfi Rádió mai fiatalos jellegének megőrzése érdekében. A hozzájuk szintén ilyen céllal csatlakozott tömeggel együtt vonultak a VIII. kerületi Bródy Sándor utcába. A szervezők elmondása szerint a demonstrációval több neves zenész is szimpatizált, ám csak lélekben voltak ott a Magyar Rádió székháza előtt, mert féltek, a rádió nem játssza többet dalaikat.

“MR2: Így szeretem!” – Ez az egyetlen egy sor áll abban a petícióban, melyet Szalai Annamáriának, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének címzett az a majd’ száz tüntető, aki a csütörtök esti órákban demonstrált a Bródy Sándor utcában. A régi Petőfi Rádió mára kialakult szerkezetének szerves átalakításáról néhány blog révén szereztek értesülést az MR2 szimpatizánsok. Az említett internetes felületen közzétett posztok mind hallomásokon alapulnak. Noha Szalainak volt már a rádió ellen irányuló húzása két évvel korábban, mikor az Országos Rádió és Televízió Testület tagjaként, a közszolgálatiság hiánya miatt a rádiót elmarasztaló határozat mellett voksolt. – Ezt a rádió fellebbezésének hatására a Fővárosi Bíróság hatályon kívül helyezte.

A következő híreink is érdekelhetik:
rádió

A Neo FM ellen döntött a bíróság

2012. szeptember 4. 12:26.
Búcsúzik a Roxy Rádió

Búcsúzik a Roxy Rádió

2011. február 18. 15:29.

Hozzászólás írása:

Comments are closed.

Ezt olvasta már?

[singlepic id=468 w=100 h=80 float=left]Csütörtök este került megrendezésre a tizenhetedik Műgyűjtők Éjszakája, a belvárosi Műkereskedelmi negyedben. Délután 5 órától egészen ...