2011. november 18. 9:26.

imf Magyarország új együttműködést kezd a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) – jelentette be csütörtökön a nemzetgazdasági tárca. Az eddigi megállapodásokhoz képest más lesz a mostani tárgyalás,  és csak elővigyázatosság miatt van rá szükség. Martonyi János kihangsúlyozta, hogy nem hitelmegállapodásról lesz szó, hanem egyezségről. Martonyi szerint ilyen fajta megállapodást az IMF Lengyelországgal is kötött.

Egyelőre még nincs új megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal, csupán a tárgyalások kezdődnek meg, aminek feltételei és következményei később dőlnek el. Az IMF cáfolta, hogy ilyen irányú felkérést kapott volna.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csak péntek délelőtt jelenti be a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációjának, hogy Magyarország egy biztosítás típusú megállapodást szeretne kötni – mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök kihangsúlyozta: a magyar gazdasági önállóság továbbra sem lesz veszélyben.

Az ügy furcsasága, hogy nem olyan hitelt kapott Lengyelország, amiről Martonyi János beszél. Lengyelország rugalmas hitel lehetőséggel élhetett, ami szükség esetén lehívható. A Nemzetközi Valutaalap rugalmas hitelt olyan országnak ad, amelynek a gazdasága erős, politikája megfelel az általánosságban elvárt feltételeknek.

Az úgynevezett elővigyázatossági hitelt az IMF az olyan országoknak biztosította, amik nem felelnek meg a rugalmas hitel feltételeinek. Ilyen kevésbé fejlett országok például Macedónia.

Korábban több nemzetközi szervezet sugallta, hogy jó lenne hazánkban egy elővigyázatossági IMF-program. Novemberben már Járai Zsigmond is utalt arra, hogy újabb IMF-segélyre lenne szükségünk.

A következő híreink is érdekelhetik:
Martonyi János

Martonyi János kórházba került

2013. január 7. 10:53.
kérdőjel

Milyen áron nem kell az IMF-hitel?

2012. szeptember 7. 9:42.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=2717 w=320 h=80 float=left]A november 6-i, egyiptomi buszbaleset kapcsán ismét összefogott az ország. A hurghadai tragédia során 11 magyar ...