2010. november 3. 6:27.

sziberiai-tigris A budapesti állatkert tigrisállományában csere történt. Niva, a négyéves nőstény érkezett, és Nadia, a nyolcéves nőstény távozott. Norbi, a szibériai hím tigris még csak elkerítve ismerkedhet új menyasszonyával. A cserére azért került sor, mert Nadiának és Norbinak 6 év alatt nem született kistigrise.

A vizsgálatok kimutatták, hogy a nősténynek nem születhetnek utódai. Nadia ezentúl a szkopjei állatkertben lakik. Niva a hollandiai Rhenen állatkertből érkezett Budapestre. A szibériai tigris eredetileg a Diane nevett kapta szülőhelyén, de a budapesti tigrisnevek hagyományát követve az új gondozók átkeresztelték Nivának.

Az állatkert látogatói már láthatják az új jövevényt, aki egyelőre még ismerkedik új hazájával. A látogatók körében nagyon népszerűek a tigrisek, sokan névlegesen örökbe is fogadják őket. Az új nőstényt is örökbe lehet fogadni az állatkert alapítványán keresztül. Niva és Norbi egyelőre csak kerítésen keresztül ismerkedhetnek egymással, majd csak később engedik össze őket. A szakemberek folyamatosan figyelik a tigrisek viselkedését és ez alapján döntik el, hogy mikor jött el az ideje az összeeresztésnek. A világ összes állatkertjében 470 szibériai tigris él. A vadonban is közel ilyen számban élnek az Amur és az Usszuri folyó területein.

A következő híreink is érdekelhetik:

Hozzászólás írása:

Comments are closed.

Ezt olvasta már?

[singlepic id=478 w=100 h=80 float=left]Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a felügyelet működését újraszabályzó törvényjavaslatot nyújtott be a Parlamentnek, melyben többek között ...