2012. szeptember 26. 16:08.

A NASA egy új űrállomás építését tervezi, mely a Holdon túl, a Földtől 445 ezer, a Holdtól pedig 61 ezer kilométerre lenne – értesült az Orlando Sentinel.

Az új, egyelőre név nélküli űrállomás finanszírozása még kérdéses, mindenesetre nagyszabású projektnek ígérkezik, hiszen az ISS csupán 400 kilométerrel a Föld felszíne felett kering, mégis 100 milliárd dollárba került a megépítése. Az új űrállomás egyfajta előretolt helyőrség lenne, állandó legénységgel. Innen automata missziókat és szondákat lehetne küldeni a Holdra, illetve a Mars meghódításához is kiváló ugródeszkának ígérkezik.

A megépítéséhez a NASA jelenlegi két legdrágább projektjét, az Orion űrhajót és az SLS hordozórakétát használnák fel. A hordozórakéta első éles tesztje 2017-ben várható, az űrállomás építése pedig ezt követően, 2019-ben kezdődne, 2022-ben pedig már tervben van az első, az állomásról indított Hold-szonda missziója.

űrállomás

Az új űrállomás a Földtől 445 ezer kilométerre, a Holdtól pedig 61 ezer kilométerre lenne, az úgynevezett Lagrange-ponton, ahol a két objektum gravitációja éppen kiegyenlíti egymást

Az Orlando Sentinel által megszerzett dokumentumból egyetlen fontos adat hiányzik: az ár. A terv elsősorban az orosz űrhivatalra támaszkodna, ahonnan az egyik fő modul megépítését várják, valamint felhasználnának alkatrészeket a lassan a pályafutása végéhez közeledő ISS-ből is. Mindezekkel együtt az új űrállomás költségét aligha lehetne kigazdálkodni a NASA jelenlegi évi 17 milliárd dolláros költségvetéséből.

A terv kitér arra is, hogy a legénységre nem várt kockázatok leselkednének: erősebb kozmikus sugárzásnak lennének kitéve, valamint ha valami baj történik, akkor a mentőexpedíció jóval körülményesebb lenne, mint a közelebb lévő ISS-nél.

A következő híreink is érdekelhetik:

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Emmy-díj

A 2012-es Emmy-díj nagy vesztese a Mad Men – Reklámőrültek című sorozat lett, ugyanis 17 jelölésből egyetlen szobrot sem kapott. ...