2011. december 16. 14:35.

gyilkossag_0 Ismét feldarabolt férfi maradványait találták meg a rendőrök. Az áldozat több mint egy éve tűnt el, ám a nyomozás eddig nem járt sikerrel. Most kiderült, az áldozatot feldarabolták, elégették majd egy kútba dobták. A rendőrség emberölés miatt indított eljárást és kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

A 45 éves cserdi férfi eltűnését 2010 augusztusában édesanyja jelentette be. Az akkori nyomozás nem hozott eredményt, ám pár hónapja olyan információ jutott a rendőrség tudomására, hogy gyilkosság állhat az eltűnés hátterében. A napokban a rendőrség látókörébe került egy 24 éves büntetett előéletű férfi, akit hazugságvizsgálatnak vetettek alá. Ekkor a férfi megtört és elmondta, sógora ölte meg a cserdi férfit, ő csupán a holttest eltüntetésében segédkezett. A vallomása szerint az áldozat telkén lévő kútba dobták a halott férfit földi maradványait. A 30 éves sógort nem kellett sokáig keresni, ugyanis épp börtönbüntetését tölti.

A rendőrök szerdán átvizsgálták az említett kutat, ám nem találták meg benne az eltűnt férfit. Ezután ismét kihallgatták a gyanúsítottat, aki ekkor már azt mondta, hogy a holttestet elégették, a maradványokat pedig az ő háza közelében, egy használaton kívüli kútba dobták. A rendőrök kutakodni kezdtek ebben a kútban is, és végül egy zacskóban megtalálták, amit kerestek.

A maradványokat jelenleg szakértő vizsgálja, ám az már biztos, hogy a holttestet feldarabolták.

A rendőrség kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását és emberölés miatt eljárást indított az ügyben.

Eddig egy másik darabolós gyilkosságtól volt hangos a sajtó. Egy nő megfojtotta majd feldarabolta élettársát, és az áldozat végtagjait egy 18. kerületi szemétgyűjtő konténerhez rejtette. A levágott kezeket és lábakat guberálók találták meg hétfőn.

A következő híreink is érdekelhetik:
Egy nő a darabolós gyilkos

Egy nő a darabolós gyilkos

2011. december 15. 14:58.
Élve ásta el áldozatait a szerb gyilkos

Élve ásta el áldozatait a szerb gyilkos

2011. augusztus 12. 9:08.
Elfogták a 17 éves fiú gyilkosát

Elfogták a 17 éves fiú gyilkosát

2011. február 20. 10:18.
Ismeretlen holttest a kőfejtőnél

Ismeretlen holttest a kőfejtőnél

2010. augusztus 25. 9:15.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=2924 w=320 h=80 float=left]Bankkártyákat érintő adatlopás történt, ami kapcsán több 10.000 hazai banki ügyfél bankkártyáinak adatait szerezték meg ismeretlenek ...