2011. július 28. 16:08.

m70_0 Két ember meghalt az M70-es autóúton, amikor egy személygépkocsi és egy teherautó frontálisan összeütközött a Zala megyei Csörnyeföldnél. A baleset csütörtök délelőtt történt az autóút 15-ös kilométerénél – közölte Salamon Róbert, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Legutóbb ugyanezen az útszakaszon öt ember halt meg egy baleset kapcsán.

Eddig tisztázatlan körülmények között karambolozott egy autó egy kamionnal csütörtök délelőtt. A frontálisan ütköző járművek átszakították a szalagkorlátot, és az útról lelógva álltak meg. A személygépkocsi két utasa azonnal szörnyet halt, autójuk a felismerhetetlenségig összeroncsolódott.  A balesetnek egy könnyebb sérültje is van. Egy harmadik autót is érintett a baleset, igaz, annak csak a visszapillantója törött le.

Veszélyes útszakasz az M70-en..

Az M70-es autóutat a baleset helyszínénél teljes szélességében lezárták a mentés és a helyszínelés idejére. A forgalmat ideiglenesen párhuzamos útra terelték.

Információk szerint az olasz rendszámú személyautóban románok ültek, a kamion pedig román rendszámú volt.

Egy hónapja ugyanezen az úton, néhány kilométerre a mostani helyszíntől szintén halálos kimenetelű baleset történt, amikor egy román busz és egy szlovén kamion ütközött. Akkor öt ember vesztette életét.

A tragédia után a helybéliek demonstrációt szerveztek, hogy felhívják a figyelmet a veszélyes útszakaszra, ami néhol egy-egy sávosra szűkül.

A következő híreink is érdekelhetik:

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=1982 w=320 h=80 float=left]Hatalmas dugó alakult ki csütörtökön a budai alsó rakparton a Margit híd felújítási munkálatai miatt. A ...