2013. február 18. 13:45.

Leállt a szíve a Republic frontemberének, jelenleg egy fővárosi kórházban fekszik, orvosai mélyaltatásban tartják.

Leállt a szíve, ezért újra kellett éleszteni Cipőt. A zenészt február 15-én szállították kórházba, miután váratlan szívritmuszavar lépett fel nála és elveszítette az eszméletét. A Republic frontemberének az állapotáról egyelőre semmi biztosat nem lehet tudni: mélyaltatásban fekszik egy budapesti kórház intenzív osztályán és infúziót kap.

A hírt a zenekar is megerősítette a Facebook oldalán. „Cipő évek óta tartó krónikus szívritmuszavara péntek hajnalban rohamot eredményezett, aminek következtében sürgősséggel kellett kórházba szállítani. Jelenleg a szervezetének mielőbbi regenerálódása érdekében mély altatásban tartják, ébredését várjuk. Régóta barátja és kezelőorvosa, Prof. Dr. Merkely Béla – a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központ – Kardiológiai Tanszék tanszékvezető igazgatója, egyetemi tanár, a Kardiológiai Szakmai Kollégium elnöke – elmondása szerint az állapotával kapcsolatos minden további részlet és felépülésének kilátásai is csak néhány nap múlva lesznek megnyugtatóan megállapíthatóak” – olvasható a közleményben.

Cipő

Cipőt várhatóan február 21-én próbálják meg visszahozni a mélyaltatásból

Cipő, alias Bódi László gyerekkora óta küzd szívnagyobbodással, komolyabb problémák azonban először 4 évvel ezelőtt jelentkeztek, amikor meg kellett műteni, azóta egy fémhálóval a szívében él.

A Republic lemondta a koncertjeit, a február 24-i baráti találkozóját azonban megtartja.

A következő híreink is érdekelhetik:
cipő

Meghalt Bódi László, Cipő

2013. március 11. 10:33.
Cipő

Gépek tartják életben Cipőt

2013. február 22. 9:14.
Schobert Norbi

Schobert Norbit újra műteni kellett

2012. december 7. 6:00.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Zámbó Krisztián

Zámbó Krisztián teljesen összetört, miután elhunyt szerelme, Zsuzsi édesanyja. Szörnyű tragédia történt az X-faktor énekesének az életében: meghalt barátnőjének az ...