2012. október 3. 19:01.

Bárki vehet olyan whiskyt, amit a gyönyörű Varga Alexa mellein csorgattak végig.

A német G-Spirit italgyártó cég gondolt egyet és kiválasztott három szépséges magyar modellt, leöntötte őket különböző alkohollal és a  testükön érlelt italokat piacra dobta.

A cég a márkás italai nemesítésére a 2012-es év magyar playmate-jét, Varga Alexát és két másik szexi modellt, Aubert Evelint és Malakona Aminát szemelte ki. Alexának több ezer üvegnyi 12 éves whisky csorgott végig a testén, Amina rumban fürdött, míg Evelin vodkát folyatott végig magán. Minderről persze szexi képek és kisfilmek is készültek.

Varga Alexa

Varga Alexa 15 percig csorgatta magára a méregdrága whiskyt

„A modellügynökségen keresztül találtak meg engem és két másik magyar lányt, Aubert Evelint és Malakona Aminát. Június elején volt a fotózás Münchenben, ahol először elkészítették a képeket, majd egy reklámfilmet, végül pedig sor került az öntésre” – mesélte Alexa.

„Nagyon furcsa volt, egy tartály fölé kellett hajolnunk, majd egy csőből ránk engedték az italt. Persze előtte lefertőtlenítettek minket, még azt is megvizsgálták, hogy allergiás-e a bőrünk az alkoholra. Kicsit kellemetlen volt a tömény whiskygőz, de az egész nem tartott tovább 10-15 percnél” – árulta el az eljárás részleteit a playmate, aki Evelinnel és Aminával minden üveg italhoz tanúsítványt írt, hogy valóban rajtuk érlelt nedűt iszik a vevő.

Malakona Amina

Malakona Amina keblei nemesítették a rumot

A G-Spirit különleges italait bárki megveheti, de csak akkor, ha mélyen a zsebébe nyúl, ugyanis egy-egy palackot 35.000 és 40.000 forint között lehet kapni.

Varga Alexa nem akarta elárulni, hogy a whiskys fürdőzésért mennyi pénzt kapott, csupán annyit tudni, hogy bőségesen megfizették fáradozásait.

Aubert Evelin

Aubert Evelin vodkával öntötte le magát

A következő híreink is érdekelhetik:
Varga Mihály

Varga Mihály: őszre lehet IMF-hitel

2012. május 16. 10:53.
varga viktor

Varga Viktor részegen randalírozott

2012. április 19. 17:56.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Natalia Siwiecz

A lengyel fociválogatott legszebb szurkolója, Natalia Siwiecz a magyar Playboy szeptemberi címlapján vetkőzik. Natalia Siwiecz neve és melle a lengyel-ukrán ...