2012. január 9. 12:53.

vegtorlesztes Sokan bennragadhatnak a devizahitelükbe, mivel az idő egyre fogy a végtörlesztéssel kapcsolatban és egyre kevesebb pénzintézet ad kiváltó forinthitelt. Akik forinthitel segítségével szeretnének végtörleszteni, ám még nem nyújtották be hiteligényüket, azoknak nagyon kevés esélyük van hitelhez jutni.

Az énpénzem.hu gazdasági portál tájékoztatása szerint a nagybankok majdnem mindegyike leállította a végtörlesztésre alkalmas forinthitelek befogadását. A takarékszövetkezeteknél még lehet próbálkozni, ugyanis ott csak néhány jelentett be hitelstopot.

A nagybankok közül az FHB mellett már csak az Erste és az OTP fogad be kiváltó hitelekre vonatkozó igénylést a saját ügyfeleitől. A kisebb pénzintézetek és takarékok többsége még állja a hiteligénylők ostromát, ám bennük sem szabad nagyon reménykedni, mivel az is előfordulhat, hogy hivatalosan még nem jelentették be a hitelleállítást.

Közben szorít az idő, hiszen január végéig fizetni kell, vagy be kell mutatni, hogy lesz hitel végtörleszteni. 2011 év végéig kellett bejelenteni a végtörlesztési szándékot. Közel kétszázezren éltek is a lehetőséggel.

A következő híreink is érdekelhetik:
Végtörlesztés: nagy roham, nagy gondok

Végtörlesztés: nagy roham, nagy gondok

2011. december 27. 18:12.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=3056 w=320 h=80 float=left]Tarlós István javaslatcsomagot küld a miniszterelnöknek a BKV helyzetének hosszú távú rendezéséről. A 8 pontból álló ...