2011. július 15. 14:59.

pisztoly Megtörte hosszas hallgatását a koszovói albán háborús veterán. A 39 éves férfi, Emin Preniqi azt mondta a nyomozóknak, hogy azért lőtte le egykori párját, mert szidta a családját. A gyanú szerint a férfi múlt héten agyonlőtte barátnőjét, az orosz származású M. Viktóriát, a főváros 13. kerületében.

A gyilkossággal gyanúsított férfi azt állítja, hogy Viktóriával 3 évig boldogan éltek közös albérletükben, a 13. kerületi Kádár utcában, majd a viszonyuk akkor romlott meg, amikor a tartózkodási szabályok megsértése miatt a férfit kiutasították az országból. Emin Preniqi feltehetően bírósági idézés miatt tért vissza hazánkba, de már illegálisan. A pár szakított és a lány elköltözött a Kádár utcai lakásból, de a cuccaiért folyamatosan visszajárt. A tragédia napján is a holmijáért ment Viktória, de összeveszett expárjával.

Emin úgy döntött, hogy nekivág a zöldhatárnak. Felfegyverezve, terepruhában indult el a lakásból, de a földszinten összeveszett Viktóriával. A nő elkezdte szidni Emint és édesanyját, ekkor a férfinak elborult az agya és addig lőtte a lányt, amíg volt lőszer a tárban. Ezután tárat cserélt, majd kocsijába ült és elmenekült.

Soltvadkertnél lekanyarodott a főútról, mert a szembe jövők rávillogtak és ő azt hitte, hogy már keresik a rendőrök. Az albán férfi 5 napig bujkált talpig felfegyverkezve, mire elfogták a rendőrök.

Dr. Csics Péter, a gyilkossággal gyanúsított férfi ügyvédje szerint szükség van elmeszakértői vizsgálatra, hogy kiderüljön, milyen tudatállapotban volt védence a gyilkosság pillanatában.

A következő híreink is érdekelhetik:

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=1880 w=320 h=80 float=left]Csütörtök este megválasztották Magyarország legszebb női közül a Szépségkirálynőt. 2011-ben Szunai Linda tudhatja magáénak a Miss ...