2012. április 10. 14:52.

Nagy titkot rejteget VV Veronika. Egyesek azt vélik tudni, hogy Cristofel tényleg rászánta magát, hogy oltár elé vezesse a lányt, míg mások szerint szülői örömök elé néz a fiatal pár. Veronika elmondta mi az igazság.

VV Veronika bevallotta, már egy ideje titkol valamit a nyilvánosság elől, és most jött el az ideje, hogy felfedje titkát. Többen úgy vélik, hogy babát vár Cristofeltől – ám ez nem igaz. Sőt az a hír is kacsa, miszerint a kubai macsó megkérte a kezét. Veronika elmondása szerint soha nem tette fel neki Cris a nagy kérdést, nem kapott tőle gyűrűt sem, csupán a médiában híreszteli a közeledő frigyet.

Nagyon úgy tűnik, hogy Veronika és Cristofel már soha nem házasodnak össze és közös gyermekük sem lesz, ugyanis a sztárpár szakított. Veronika eddig próbálta titokban tartani szakításukat, ám most őszintén elmondta, hogy végleg vége köztük mindennek, mivel a fiú csúnyán viselkedett vele. A fekete démon nem akart a részletekbe belemenni, de mint mondta, ez most nem a szokványos se veled-se nélküled állapot, hanem komolyan elváltak útjaik. A kubai fiú elköltözött Veronikától, és bár hívogatja, hogy béküljenek ki, Alekosz exe hajthatatlannak bizonyul, nem akarja újrakezdeni a viharos kapcsolatot.

VV Veronika

Se esküvő, se baba: Veronika végleg szakított Cristofellel

VV Veronika a szakítás ellenére jól van. Élvezi, hogy Cris nem lóg folyton a nyakán, gőzerővel tanul és sok időt tölt a barátnőivel, akiket a párkapcsolat miatt eddig hanyagolt.

A következő híreink is érdekelhetik:
Cristofel

Cristofel békülne, Veronika nem

2012. május 9. 11:55.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Gallusz Niki

Gallusz Niki és párja, Laura másfél éve boldog párkapcsolatban élnek. A nyilvánosság előtt nemrég vállalta fel leszbikus kapcsolatát az énekesnő, ...