2011. október 17. 9:31.

vv-csaba Nem okozott túl nagy meglepetést a Való Világ 5 első kiválasztása, mivel győzött a taktika. Attila Csaba elleni szervezkedése és kampányolása meghozta gyümölcsét, ugyanis Csaba kapta meg a zöld kendőt és ezzel a lehetőséget, hogy párbajozni menjen. A Helyes pasi hamarosan meg is jelölheti ellenfelét, akivel a hétvégén megküzd.

Attila nem nézte jó szemmel, hogy Csaba és Kinga egyre közelebb kerülnek egymáshoz, így már napok óta azon munkálkodott, hogy a Helyes pasi legyen az első kiválasztott a VV5 történetében.

Sokan – köztük Attila, Péter, Vera és Christofel – szigorúan taktikai okokra hivatkozva tették jelüket Csabára, míg Gergő, Veronika, Eszter és Seherezádé érzelmi okokból választották a Helyes pasit, ugyanis elmondásuk szerint Csaba áll tőlük a legmesszebb. Kinga hullámzó viszonyuk miatt küldi párbajozni szíve választottját, Csabát, ám győztesen várja vissza.

Néhány villalakó Attila szervezkedésére fittyet hányva nem Csabát jelölte meg kiválasztottnak, hanem saját feje után ment. Fecó szívére hallgatva Pétert küldené párbajozni, Dya összeveszett Veronikával, így őt szeretné a villán kívül látni, Annamária és Shadi Attilát tenné ki a közösségből, míg Csabának Verára esett a választása.

Attila szervezkedésének hála a villalakók úgy döntöttek:  Csaba menjen párbajozni.

A következő híreink is érdekelhetik:
VV Csaba Kiszel Tündével randizott

VV Csaba Kiszel Tündével randizott

2012. március 2. 13:40.
Cristofel kiesett a VV 5-ből

Cristofel kiesett a VV 5-ből

2011. október 24. 10:24.
Anikó lett az utolsó kiválasztott

Anikó lett az utolsó kiválasztott

2011. április 25. 13:55.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=2513 w=320 h=80 float=left]Az X-Faktor első élő adásában a mentorok nem tudták eldönteni, hogy a 25 éves Gyurcsík Tibortól ...