2011. május 16. 9:17.

wolf-kati_3 Vasárnap délután érkezett haza Wolf Kati, akit vastaps és rajongók hada várt a Liszt Ferenc Reptéren. A mindenki által nagy esélyesnek tartott énekesnő az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében 22. helyezést ért el. A magyar delegáció csalódott volt, hogy Kati – a várakozásoknak megfelelően – nem kapott jobb helyezést. Az énekesnő így is boldog, mivel nem a végeredményt nézi, hanem azt, hogy bejutott a döntőbe.

Az 56. Eurovíziós Dalfesztivál szombati döntőjén Kati ötödikként lépett színpadra három háttértáncos (Makár István, Szentirmai Zsolt és Kiss Ernő), valamint két háttérénekesnő (Jármai Edit és Ambrus Rita) kíséretében. A düsseldorfi aréna nagy üdvrivalgással fogadta a magyar énekesnőt. A Szerelem, miért múlsz? (What about My Dreams) című számot a legjobb 10 produkcióba jósolták az újságírók és a szakértők, így mindenkit meglepett az eredményhirdetés, miszerint Kati csak a 22. lett. Az X-Faktor felfedezettje is reménykedett, hogy benne lesz a legjobb 10-ben, de azt mondja, már az is nagy szó, hogy bejutott a döntőbe.

A 2011-es Eurovíziós Dalfesztivál győztese az azerbajdzsáni duó, Ell és Niki lett, akiknek lírai hangvételű, Running Scared című dala a kezdetektől elnyerte a közönség tetszését. A hagyomány szerint a következő Dalfesztivált a nyertes hazájában rendezik meg, így a 2012. évi feltehetően Bakuban lesz . A második helyen az olasz Raphael Gualazzi végzett, a harmadik pedig a svéd Eric Saade lett.

A szombat estétől vasárnap hajnalig tartó döntőt a világ 60 országában körülbelül 120 millió néző kísérte figyelemmel.

A következő híreink is érdekelhetik:

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=1432 w=320 h=80 float=left]A Szeged Napja Ünnepségsorozat hagyományosan idén is 10 napig fog tartani, május 13-tól május 22-ig. A ...