2012. augusztus 30. 14:00.

Nehéz Zámbó Jimmy nyomdokába lépni, még az énekes fiának, Krisztiánnak is beletörött a bicskája. Ám úgy tűnik, most esélye van a mesébe illő karrierre, ugyanis jelentkezett az új X-faktorba.

Zámbó Krisztián már többször próbálkozott énekléssel, számos fellépése volt, lemezt is adott ki, ám az igazán átütő siker eddig elkerülte. Ha most a Király fia mellé szegődik a szerencse, akkor egycsapásra híres énekes lehet, ugyanis a Blikk információi szerint jelentkezett a szeptember 1-jén induló X-faktorba. „Láttam Jimmy fiát az egyik válogatáson, az egyik mentor még rá is kérdezett, hogy a névazonosság rokonságot is jelent-e, vagy sem. Ő elismerte, és látszódott, hogy borzasztóan izgul” – mondta egy informátor.

Krisztián már korábban is tett utalásokat arra, hogy kipróbálja magát az RTL Klub tehetségkutatójában, ám a csatornához kötő szigorú szerződése miatt most nem beszélhet a részletekről.

Zámbó Krisztián

Zámbó Krisztián az X-faktorban mutatja meg tehetségét

„Amióta Magyarországon elindult az X-faktor, azóta figyelemmel kísérem. Szeretem, mert ki tudja hozni az emberekből azt a pluszt, amit eddig nem tudtak megmutatni. Sokat gondolkodtam, hogy kipróbáljam-e magam, az elmúlt években látottak és a mentorok kiléte meggyőzött. Mind a négyüket nagyon tisztelem, kíváncsi vagyok a véleményükre, hogy mondják el, van-e helyem a pályán. Mostanra szedtem össze minden bátorságom” – mondta az énekes.

„Sokáig nem tudtam, hogy elkezdjek-e énekelni. Amikor még édesapám élt, akkor azért nem, mert az árnyékában lettem volna, a miután pedig elhunyt, akkor azért, mert tiszteltem őt és a munkásságát is. Aztán három-négy éve eldöntöttem, édesanyám unszolására, hogy belevágok az éneklésbe. Amikor színpadra lépek, érzem, hogy édesapám fentről figyeli minden lépésemet. Tudom, hogy örülne neki, hogy azt csinálom, amit szeretek, amiben ő is sikert sikerre halmozott. Ugyanakkor mindig az jár az eszemben, hogy vajon mit kritizálna, mit javasolna, hogyan legyek jobb. A legfontosabb tanácsa pedig mindig ott cseng a fülemben, akárhányszor a mikrofont a kezembe fogom: Soha ne elégedj meg magaddal! Ezt mondta mindig, én eszerint élek” – tette hozzá Krisztián.

Herman Péter, az X-faktor kreatív producere szerint a nézőket nagyon érdekli híres emberek gyermekeinek szereplése. Persze amekkora előnnyel, akkora teherrel is jár mindez. Ha jól szerepelnek, akkor a közönség örül, ám ha elbuknak, akkor az átlagosnál nagyobb a kárörvendés. „Mi azonban nem az alapján szelektálunk, hogy híresség-e a jelentkező valamelyik szülője, számunkra csak az a fontos, hogy megvan-e az énekesben az x-faktor” – mondta a kreatív producer.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Pozsgai Zsolt

Az Újszínház főrendezője, Pozsgai Zsolt egy hatalmas öklöst kapott Derzsi János színművésztől, aki a napokban mondott fel az intézményben. Úgy ...