2013. március 11. 12:19.

Összeomlott Bálint Antónia, mivel párjával, Angyal Andrással elsőként estek ki a Szombat esti lázból. Az exszépségkirálynő vigasztalhatatlan.

Március 9-én szambával rajtolt a Szombat esti láz legújabb szériája az RTL II-n. A színes, szexi ruhák, a vérforraló zenék, a csinos táncos lányok és sármos táncos fiúk igazi karneváli hangulatot varázsoltak a stúdióba, mégis sírással végződött az este.

A zsűri pontozása szerint a Bálint Antónia – Angyal András páros az utolsó előtti helyen végzett, míg a sereghajtó Dundika és Mészáros Máté volt. A nézői szavazatok azonban megfordították a sorrendet, így a show-ból végül Toncsinak és táncpartnerének kellett búcsúznia. A kiesés után órákon át zokogott az egykori szépségkirálynő.

Bálint Antónia és Angyal András: Szombat esti láz – videó

„Belehalok, hogy kiestünk. Tényleg így van, én ebbe most valóban belehalok! Nagyon elkeseredtem, mert iszonyatos munka van mögöttünk. Két hónapon keresztül mindennap erre edzettünk, és az első alkalommal vége szakadt” – mondta elkeseredetten Antónia, aki főként a zsűri értékelése miatt borult ki. „Kifogásolták, hogy kevés volt a tánc, de hát könyörgöm, az egész tánc volt. Mindössze két akrobatikus elem volt benne, amely show-műsor lévén pedig elengedhetetlen” – tette hozzá kisírt szemmel Toncsi.

„Antónia a szívét-lelkét beleadta a Szombat esti lázba, de valószínűleg a show után kijött belőle a két hónap alatt felgyülemlett feszültség is. A zsűri pontjaiból már érezhető volt, hogy esélyünk van a búcsúra, de akkor erre még nem gondoltunk. Bíztam abban, hogy kicsit jobban fogják értékelni a spárgát meg az emeléseket, sajnos nem így lett” – mondta szomorúan Angyal András, aki a kiesés ellenére Toncsival együtt tovább szurkol majd társainak a Szombat esti láz következő adásaiban.

A következő híreink is érdekelhetik:
Szombat esti láz

A Szombat esti láz táncosai

2013. január 29. 10:15.
Bálint Antónia

Veri a lányát Bálint Antónia?

2013. január 11. 20:48.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
cipő

Március 11-én hajnalban elhunyt Cipő, a Republic frontembere. Halálának részleteit később közlik. Abella Miklós, a Republic menedzsere megerősítette a tragikus ...