2010. május 30. 23:44.

zoldfeher-siker A Ferencváros győzedelmeskedett a Tabáni Spartacus otthonában, az I. kerületi Czakó utcai sporttelepen rendezett utánpótlás labdarúgótornán, ahol az egyesület labdarúgó-szakosztálya negyedik alkalommal szervezte meg az Aranycsapat 3 évvel ezelőtt elhunyt egykori csatáráról, Machos Ferencről elnevezett emléktornát.

Machos Ferenc a Budapesti Honvéd színeiben, a korszak legnagyobb tehetségei között, Kocsis és Puskás társaként érett meg a válogatottban való játékra. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott, mint gólszerzésben, mint csapatjátékban, 1954-ben és 1955-ben a kispesti csapattal lett bajnok. A kitűnő csatár 1955 és 1963 között 29 alkalommal a válogatott tagjaként 13-szor szerzett gólt a címeres mezben. A Honvéd után a Vasas labdarúgójaként is begyűjtött három bajnoki címet: 1961-ben, 1962-ben és 1965-ben lett aranyérmes az angyalföldi csapattal.
Az emlékére tartott rendezvényt a Vasas öregfiúk és a színészválogatott csatája nyitotta, melyen az öregfiúk nyertek 3:2-re. A színészek játéka is remek volt, most sikerült a tavalyi 5:1-es vereséget szépíteni. Az akkori mérkőzésen csak a „B csapattal” vettek részt, most azonban az összes nagy játékosuk, Rudolf Péter, Nemcsák Károly, Straub Dezső is részt vett a mérkőzésen.

A gálameccs játékát a 10 évnél fiatalabb gyerekek viadala követte. Két ötös csoportba osztották a tíz jelentkező csapatot. A Dalnoki Akadémia jutott tovább elsőként az első csoportból, megelőzve a Honvéd, az Újpest, a Tatabánya, és a Tabáni Spartacus együttesét. A másik csoportban a Ferencváros korosztályos csapata végzett az élen, a Vasas Pasarét, a Videoton, a Hegyvidék és a Kőbánya Ifjúsági Sportegyesület (KISE) előtt. Az elődöntők során a saját csoportjában második helyen végző Vasas Pasarét legyőzte a Dalnoki Akadémiát, így a piros-kék játékosok mérkőzhettek meg a Honvédot legyőző Ferencvárossal a végső győzelemért. Végül a Fradi megvédte tavalyi címét, és ismét megnyerte az emléktornát.
Lukász György a Tabáni Spartacus szakosztályvezetője elégedetten nyilatkozott a viadalról. Elmondta, egyre nagyobb rutint szereztek a szervezésben, így a rendezvénynek a legnagyobb budapesti csapatok mellett vidéki csapatokat, mint a Tatabányát és a Videotont, is sikerült megnyerni a megmérettetésre. Távolabbi terveikről és jelenlegi helyzetükről azt nyilatkozta, hogy a sporttelep jelen állapota miatt nem szerepelhet több együttes, de terveik között szerepel, hogy a vidéki klubok mellett külföldi csapatok számára is elfogadható legyen a felkérés, így az emléktorna nemzetközivé tehető lenne.

A következő híreink is érdekelhetik:
Labdarúgó NB I – 13. forduló

Labdarúgó NB I – 13. forduló

2010. november 7. 11:52.
Budapesti csapatok fekete hétvégéje

Budapesti csapatok fekete hétvégéje

2010. október 25. 13:34.

Hozzászólás írása:

Comments are closed.

Ezt olvasta már?

[singlepic id=78 w=320 h=100 float=left]2009 szeptemberében még arról halhattunk, hogy a teljes józsefvárosi ifi csapat képviseltetheti magát Dél-Afrikában, mára azonban ...