2010. november 24. 13:16.

ferihegy_1 Immár hivatalos: decembertől a Főtaxi a Budapest Airport kizárólagos partnere. A felek szerdán délelőtt írták alá az öt évre szóló megállapodást. Az ígéretek szerint alacsonyabb árakon jobb szolgáltatást nyújtanak majd a repülőtéri utasoknak, és kártyával is lehet majd fizetni az autókban.

A szerdán aláírt szerződéssel a Zóna taxitársaság több éves repülőtéri monopóliuma ért véget. A Budapest Airport kizárólagos partnerének lenni ugyanis nem kis dolog. Csak a kizárólagos partner taxijai várakozhatnak a terminálok előtt az utasokra, a többi társaság csak behozhatja az utasokat, illetve célzottan, telefonhívásra érkezhet az adott utasokért.

A Ferihegyi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport meghívásos tendert írt ki, mivel a korábbiakhoz képest kedvezőbb tarifákat és jobb minőségű szolgáltatást szerettek volna, ami a januárban kezdődő magyar EU-elnökség miatt hatványozottan fontos. Ezeket a szempontokat érvényesítették a tender során is, melyet végül a Főtaxi nyert meg.

A Főtaxi december első felében kezdheti meg a taxi-szolgáltatást Ferihegyen. Az új repülőtéri tarifákat még nem hozták nyilvánosságra, de annyit már lehet tudni, hogy ezentúl kártyával is fizethetünk az autókban.
A közel 100 éves múlttal rendelkező Főtaxi vezérigazgatója kiemelte, társaságuknál  minden feltétel adott ahhoz, hogy maximálisan kielégítsék a repülőtéri utazó közönség minden igényét.

Mi utasok erre annyit mondhatunk, hogyha a Zóna borsos árainál kedvezőbb tarifákkal közlekedhetünk a repülőtérre, akkor már nagyon csalódottak biztosan nem leszünk.

A következő híreink is érdekelhetik:
Van élet a Malév után

Van élet a Malév után

2012. február 6. 10:32.
A Főtaxi átvette Ferihegyet

A Főtaxi átvette Ferihegyet

2010. december 7. 10:36.
Ferihegy újra biztonságos

Ferihegy újra biztonságos

2010. november 13. 3:11.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=552 w=100 h=240 float=left]Kedden dél körül hozzávetőleg egy órán keresztül állt a szolgáltatás a Telenor mobilhálózatában Budapesten és környékén. ...