2011. április 18. 16:00.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa az előrejelzésekhez híven nem változtatott alapkamatot. Január 25-e óta változatlan, azaz 6 százalék az irányadó kamat. A jegybanki alapkamatról szóló döntés különleges volt, ugyanis most hozott határozatot először az új összetételű monetáris tanács.

A döntés előtt 27 elemző egyöntetűen a jegybanki alapkamat változatlansága mellett tette le a voksát, egy kis bizonytalanságot csupán a megugrott infláció okozott.

A márciusi felmérések szerint a pénzromlás mértéke évi 4,5% volt, ami azt jelezte, hogy Magyarországot is elérte az élelmiszer és energiahordozók világszintű drágulása. A szolgáltatások és a tartós fogyasztási cikkek inflációja mérsékelt maradt, ami a jegybanki alapkamat változatlanságát támasztotta alá.

A monetáris tanács mostani döntése különleges volt, mert a kinevezések óta most fordult elő először, hogy az új összetételű tanács döntött. A parlament március 7-én Gerhardt Ferencet és Bártfai-Mager Andreát, majd március 21-én Cinkotai Jánost és Kocziszky Györgyöt választotta a tanács tagjai közé. Az új tagok most voltak először többségben a tanács elnöke és két alelnökével szemben.

A következő híreink is érdekelhetik:
alapkamat

Ismét csökkent a jegybanki alapkamat

2012. november 27. 17:32.
kamat

6,75%-ra csökkent a jegybanki alapkamat

2012. augusztus 28. 15:57.
Nem változott a jegybanki alapkamat

Nem változott a jegybanki alapkamat

2011. május 16. 15:50.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=1245 w=320 h=80 float=left]Hétfőn az ENSZ főtitkára, Ban Ki Mun Magyarországra érkezett, eleget téve a köztársasági elnök három napos ...