15. kerület

▼ hirdetés

Oldalszám: 1 / 212

Kisebb lakásba kellett volna költöznie – kiugrott a hatodikról

kiugrott-a-hatodikrol A 15. kerületi önkormányzat egy kisebb lakásba akarta átköltöztetni azt a nőt, aki hétfőn kiugrott a Zsókavár utcai, 6. emeleti lángokba borult lakásból. A nő közel 500.000 forintos tartozást halmozott fel, ami miatt először kilakoltatás várt volna rá, majd közös megegyezés alapján egy kisebb lakásba költöztette volna az önkormányzat.

A halálba ugrott az égő lakásból az idős nő

leegett-lakas Egy idős nő ugrott ki a hatodik emeleti égő lakásából Budapesten, a 15. kerületi Zsókavár utcában. A lángok elől menekülő hölgy nem élte túl a zuhanást, a helyszínen rögtön szörnyethalt. A tűzoltóság még vizsgálja a tűz keletkezésének az okát, és a szándékosságot sem zárja ki – mondta a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője, Kisdi Máté.

Keanu Reeves március 14-én kezd forgatni Budapesten

47-ronin Elkészült a Keanu Reeves legújabb filmjének, a 47 Ronin-nak a díszlete Rákospalotán. A stáb is teljes, így semmi nem akadályozza meg a forgatócsoportot, hogy március 14-én elkezdjék a film felvételét. Keanu Reeves, a főszereplő már március elejétől hazánkban van, és készül a szerepre. A 18. században játszódó történetet már többször álmodták vászonra, de angol nyelven most kerül először a mozikba.

Autós üldözés

üldözés A rendőrök autós üldözésbe keveredtek csütörtökön a 15. kerületben. Több autó is összetört a 130 km/órás száguldás során, de csodával határos módon nem sérült meg senki. A rendőrök lopott autók után kutattak, amikor a gyanús járművet észrevették.

Új játszótér a Száraznád utcában

jatszoter_0 Itt a nyár, iskola-  és óvoda szünet. A gyerekek a vízparti lubickolás mellett sok időt töltenek otthon is. Jó időben vétek a gyereket bezárni a lakásban, minél több időt kinn kell tölteni a szabadban. Jó szórakozást biztosíthat a gyerekeknek egy új, korszerű játszótér is.

Civilek pénze

artifacts_g0164.tif Eldőlt, hogy milyen mértékben támogatja a 15. kerületi önkormányzat a civil szervezetek munkáját. A kiosztásra kerülő 8 millió forintra a lakossággal kapcsolatos nyári programok szervezői pályázhattak. Ezek most indulnak, tehát a pályázati pénzek lehívása folyamatban van.

Tüzes előadás

tuzvedelem Újpalota a megelőzés mellett tette le a voksát – már ami a tűzvédelmet illeti.  Június 22-én szervezett lakossági fórumot az Együtt Újpalotáért Egyesület.
Ugyan indulatokról szó sem volt, a megjelentek Czeba János tűzoltó alezredestől tudták meg, hogy mit csinálnak jól, vagy éppen rosszul.

“Palota évszázadai”

www.museum.hu A “Palota évszázadai” állandó kiállítás megtekinthető a Rákospalotai Múzeumban. A kiállításon megismerhetjük Rákospalota történetét a kezdetektől az 1950-es évekig, valamint a XIX-XX. század fordulójának és a XX. század első évtizedeinek életmódját, ipari és mezőgazdasági eszközeit, használati eszközeit, lakáskultúráját.

Dynamic sikerek

karate 2010-ben Grazban került megrendezésre a hetedik kadet, junior és korosztályos karate Európa Bajnokság. A XV. kerületi Dynamic KSE egyesület tagjai nyolc fővel képviseltették magukat. Az egyesület két tagja aranyérmet szerzett. A csapat nagy elánnal készül a szeptemberben megrendezésre kerülő portugáliai világbajnokságra és bíznak benne, hogy a felkészülés eredményes lesz.

A károk maguktól keletkeznek?

zajvédő Jogosan teheti fel magának minden XV. kerületi lakó a fenti kérdést. Ugyanis a feljelentés után a rendőrség nem tudta megállapítani, hogy kik voltak a tettesek. A Gábor Áron utcában élők sokkal nagyobb, és erőteljesebb fellépést várnak el a rendőrségtől azokkal a vállalkozókkal szemben, akik vélhetően felelőssé tehetők a fák kivágásáért és megcsonkításáért.


Oldalszám: 1 / 212