17. kerület

▼ hirdetés

Oldalszám: 1 / 212

Anyát és gyermekét ütötte el egy vonat Budapesten

vonat Kedd hajnalban halálos kimenetelű vonatszerencsétlenség történt. Budapest 17. kerületében egy tehervonat elütötte anyát és gyermekét. A 34 éves nő azonnal szörnyethalt, három éves gyermekét súlyos, életveszélyes állapotban szállították kórházba – közölte Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese. A tragédia a Rákos és a Rákoshegyi vasútállomás közötti szakaszon történt.

Autómentes nap Rákosmentén

automentes_nap Európai Autómentes Napot rendeznek a főváros 17. kerületében szeptember 17-én, szombaton. Az Autómentes Nap célja, hogy népszerűsítse az alternatív közlekedést, és felhívja az emberek figyelmét arra, hogy az autón kívül is van élet. A rendezvény idejére lezárják a rákoskeresztúri városközpontban a Ferihegyi út kétszer két sávos szakaszát.

Rákosmente Főtere egész Európában unikumnak számít

szokokut Pillanatok alatt a látogatók kedvencévé vált Rákosmente Főtere, ahol megcsodálható a fényjátékra és különböző formák, valamint szövegek megjelenítésére alkalmas szökőkút. A nyári melegben pedig kimondott felüdülést jelent átsétálni a szökőkút közepén átívelő hídon. Az építmény annyira egyedi, hogy egészen Spanyolországig el kell utazni, hogy hasonlóval találkozzon az ember.

Új Városközpont Rákosmentén

vizjatek 2010 tavasza óta folyik Rákosmente Új Városközpont beruházása, ami 2,7 hektáros terület felújítását jelenti, és vélhetőleg idén tavasszal végre elkészül. Az új városközpont egyik fontos momentuma a zöldövezet kiterjesztése, fák, cserjék és virágok ültetése, de díszkút, vízjáték és egy mesterséges lépcsős vízesés is díszíti az új főteret. Mostanra 90%-ban már készen van a beruházás, ami összesen bruttó 1,9 milliárd forintba került az önkormányzatnak.

Segélykoncert az állatokért

segelykoncert-az-allatokert A Noé Állatotthon Alapítvány 2010. szeptember 18-án, szombaton egy egész napos programot rendez a 17. kerületi Csordakút utcában, ahol játszótéravatással egybekötött koncert és játszónap lesz az állatok megsegítése érdekében. A 17. kerületi önkormányzat és a Woodwork Hungary Kft. jóvoltából valósul meg a jótékonysági nap.

Rákosmente segített az árvízkárosultaknak

arviz A súlyos árvíz sújtotta területekre egész nyáron érkeztek az adományokkal teli kamionok a 17. kerületből. A Baptista Szeretetszolgálat segítette a gyűjtést és a kamionok eljutását Borsodba. Júliusban is folytatódott a gyűjtés. Az újabb kamionnyi rakományt a kerület polgármestere, Riz Levente is elkísérte és segített a rakomány kiosztásban.

Holtig tanulni

tanulas A rákosmenti, illetve az oda kívánkozó felnőttek most már tanulhatnak a Vigyázó Sándor Művelődési Házban, abban az esetben, ha nem elégszenek meg a jelenlegi képesítésükkel. A több mint 28 millió forint vissza nem térítendő támogatás egy negyedéves működésre lesz elég.

Büszke és elismert

a-kozbiztonsagert Idén is kiosztották a Rákosmente Közbiztonságáért Emlékérmet. Ebben az évben a kimagasló elismerésben ketten részesültek: Hajdú László tűzoltó főtörzszászlós és Molnár István rendőr törzsőrmester.Ezúton is gratulálunk nekik, és köszönjük munkájukat!

Kiállítások az Erdős Renée Házban

www.erdosreneehaz.hu A rákosmenti Erdős Renée Ház legújabb kiállítása  július 3-30-ig tekinthető meg. A Pozsonyi Magyar Galéria kiállítása Hommage ’a Esterhazy címmel várja az érdeklődőket. Ha pedig ellátogatunk ebbe a különleges szépségű villába, érdemes végignéznünk a Ház állandó tárlatait is.

Fiatal zeneszerzőket próbálnak felkarolni

Bokor Jutta A Bartók zeneház eredményes kísérletet tett a fiatalok körében a komolyzene megszerettetése érdekében. A XVII. kerületi Bartók zeneház programja a fiatal zenehallgatóságot célozta meg. Színvonalasan előadott neves zeneművek bemutatásával igényes hallgatóságot igyekeznek kinevelni.


Oldalszám: 1 / 212