Holtan találtak egy hallgatót a Pécsi Tudományegyetem (PTE) egyik kollégiumában. Az elsődleges orvosi szakvélemény szerint nem utal semmi öngyilkosságra vagy idegenkezűségre.
Ismét feldarabolt férfi maradványait találták meg a rendőrök. Az áldozat több mint egy éve tűnt el, ám a nyomozás eddig nem járt sikerrel. Most kiderült, az áldozatot feldarabolták, elégették majd egy kútba dobták. A rendőrség emberölés miatt indított eljárást és kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását.
Meg nem erősített hírek szerint elfogták azt a fenyegetőzőt, aki betelefonált a pécsi hatóságokhoz, és azt követelte, hogy két alvilági bűnözőt engedjenek szabadon, különben Pécs több helyszínén robbantani fog. A hatóságok 6 közintézményt, többek között két bírósági épületet, a Nemzeti Adó-és Vámhivatal épületét és egy bevásárlóközpontot ürített ki és zárt körbe.
Megkezdődött az 1995-ös pécsi taxisgyilkosság ügyének tárgyalása november 2-án, a Baranya Megyei Bíróságon. A vádlott a rendőrségi vallomásában azt mondta: egy belső hang azt súgta neki, hogy valakit öljön meg. A gyilkossággal kapcsolatos nyomozás nem vezetett eredményre, Both Róbert 15 évvel a szörnyűség elkövetése után adta fel magát.
Tilos lesz az üzletek éjszakai szeszesital-árusítása és az alkoholos italok kiszállítása Pécsen – a helyi önkormányzat döntése értelmében. A tiltó rendelet november 1-jétől lép életbe és este 10, valamint reggel 6 óra között lesz hatályos. A rendelet a boltokra nézve kötelező érvényű, így vállalniuk kell, hogy az említett 8 órában nem adnak el szeszesitalt senkinek.
Hagyományteremtő szándékkal, idén először rendezi meg a ZeneSzüret – LISZTre hangolva című zenei fesztivált a Filharmónia Dél-Dunántúli Koncertszervező és Rendező Nonprofit Kft. október 21. és 27. között. A Pécsi Zenei Fesztivállal olyan évről évre megrendezésre kerülő zenei programsorozatot szeretnének megvalósítani a szervezők, amivel a klasszikus zene kedvelőinek tudnak kedveskedni.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) legfrissebb mérései szerint Pécs, Európa kulturális fővárosa a legpiszkosabb magyar város. A szakértők biztosak voltak abban, hogy a legszennyezettebb levegőjű város címet valamelyik vegyipari központ nyeri el, ám a vizsgálatok eredményei még őket is megdöbbentették.
Életveszélyes állapotban szállították kórházba azt a felsőszentmártoni rendőrt, akire saját szolgálati kutyája támadt rá. A férfit súlyos vérveszteség miatt mentőhelikopter vitte Pécsre, a PTE ÁOK Traumatológiai Klinikájára – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken. Az orvosok megműtötték a körzeti megbízottat, akinek állapota azóta stabil.
Egy 37 éves ügyvédnőt és párját megölte egy férfi szerda este a Baranya megyei Romonyán. A gyilkosság hátterében valószínűleg féltékenység áll. A rendőrség a nő élettársát gyanúsítja a tett elkövetésével. A feltételezett tettes sportlövészként vélhetően a saját, engedéllyel tartott pisztolyát használta a bűncselekményhez.
Augusztus 27-én, szombaton Denevérnapot tartanak a baranyai Abaligeten, aminek a célja, hogy minél többen megismerjék a repülő emlősök titokzatos világát. A Duna-Dráva Nemzeti Park és a pécsi állatkert munkatársai által megszervezett kétórás barlangi sétán Szatyor Miklós denevérkutató vezeti végig az érdeklődőket.