Eddig sem volt titok, hogy a műhold közel jár a Naprendszer és a más csillagredszerek között elterülő – mélyűrnek is nevezett – csillagközi térhez, ám a határ szerkezetéről illetve távolságáról eddig nem voltak pontos adatok.

Az a határsáv, ahol a Voyager–1 most jár nem mást, mint ahol a csillagközi tér mágnes mezőjének vonalai találkoznak a Naprendszer mágneses terével, vagyis a Napból érkező, illetve a mélyűrben száguldó részecskék egy része helyet cserél. A szakemberek szerint ez az utolsó sáv, ami még a Naprendszer sajátjának mondható, ha a műhold ezt is elhagyja, akkor már a csillagközi térben száguld tovább.

A csillagközi tér nagy energiájú részecskéi elsősorban szintén csillagokból származnak, forrásuk azonban inkább szupernóvák robbanása, nem hagyományos értelemben vett naptevékenység. A műszerek szerint egyre gyakrabban fut bele ezekbe a részecskékbe a körülbelül 18 milliárd kilométer távolságból adatokat visszaküldő Voyager–1.

Voyager-1

A másik, a határ közeledtét jelző adat, hogy a Voyager–1 egyre kisebb arányban méri csak a napszelet adó részecskéket. A műholdnak még valószínűleg 2-3 év kell ahhoz, hogy végleg elhagyja a Naprendszert és a csillagközi térbe lépjen.

A Voyager–1-et 1977-ben indították el, a kettes számot viselő testvérműholdjával együtt azzal az elsődleges céllal, hogy feltérképezzék a Naprendszert. A műhold az emberiség üzenetét is magával vitte, egy 30 centiméter átmérőjű, aranybevonatú rézlemezen a Föld koordinátái, 115 darab kép, a természet hangjai és zeneszámok vannak, illetve egy 55 nyelven felvett üzenet, ami magyarul a következőképp hangzik: „Üdvözletet küldünk magyar nyelven minden békét szerető lénynek a világegyetemen”. Ahhoz viszont, hogy ezt az üzenetet egy másik csillagrendszer lakói is hallják, körülbelül 40.000 évnek kell eltelnie, mivel a jelenlegi sebességgel haladva ennyi idő kell a Voyager–1-nek ahhoz, hogy belépjen egy szomszédos rendszerbe.