2021. szeptember 21. 13:38.

Nagyon sokféle kapcsolat létezik, de talán ezek közül a legfontosabb a párkapcsolat. Az emberek életében ez a legfőbb kapcsolat, hiszen ez adja a család alapját, ez az emberi szövetség, ahol az új nemzedék tanulhat az életről, érzelmekről, egymás iránti tiszteletről, szeretetről és még nagyon sok más fontos dologról.

Ez a kapcsolat egy gazdasági kapcsolat is, hiszen a felek megosztanak egymással mindent, így jövedelmüket, javaikat is. A párkapcsolat egy igazi felnőtt kapcsolat, ami két olyan emberről szól, akiknek egyenlő felelősségük és jogaik vannak.

A párkapcsolatát mindenki másképp éli meg, mindenkinek mást jelent. Más a fontos, más az egymással való viselkedés. Azonban a legtöbben szeretetet és intimitást, egyenlőséget és tiszteletet várnak el kapcsolatukban, életközösségükben. Ehhez viszont szükség van a jó kommunikációra is, ami nem minden esetben jön magától, legtöbbször ezt is tanulniuk kell a feleknek. Ha egy párkapcsolatot aránylag problémamentesen szeretnének működtetni, akkor a párok között elengedhetetlen a nyílt kommunikáció.

Mire van szükség egy jó kapcsolathoz?

parpszi

Minden párkapcsolat más alapokon nyugszik, másként működik, de talán sokan egyetértenek abban, hogy a kölcsönös érzelmi támogatás, a gazdasági biztonság, az egymás iránti tisztelet, a szexuális egymásra hangolódás, a gyermeknevelés mind-mind fontos részei ennek a kapcsolatnak. Ezeken kívül még nagyon sok más is szükséges hozzá, de ez kapcsolatonként és egyénenként változhat. Minden esetben szükség van arra, hogy a partnerek megpróbálják megérteni és tiszteletben tartani a másik szükségleteit.

Minden ember más, s mint ilyen, nem ugyanazokat a dolgokat várják az élettől vagy éppen a párkapcsolatuktól. Ezeket az igényeket olyan mértékben közelíteni kell egymáshoz, amennyire csak megengedhető. Ehhez például jó módszer, ha kicsit játékosan próbálják megismerni a másik igényeit. Például üljenek le egymással szemben egy asztalhoz és mindketten készítsenek egy listát arról, hogy szerintük mi a legfontosabb az életben, majd beszéljék meg, amit a listákon olvasnak. Hiszen minden ember más, így minden ember mást vár az élettől és a kapcsolataitól.

A következő híreink is érdekelhetik:
Boldog, egészséges baba kislány – fontos, hogy gondosan felkészüljünk fogadására (Fotó: Nagy Arnold, www.fksz.hu)

A babaszoba titkai

2014. augusztus 29. 18:50.
Horoszkóp 2011. augusztus 1 – 7.

Horoszkóp 2011. augusztus 1 – 7.

2011. augusztus 1. 7:15.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
2020web

A Home Office általában kétféle reakciót vált ki az emberekből. Egyesek nagyon szeretik, és akár egész életük során dolgoznának így, ...