Később egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy nagymamaként vagy nagypapaként az unokáinknak meséljük újra és újra hőn szeretett ifjúkori kalandjainkat és szerelmeinket. Te melyiket varázsolnád szívesen mozivászonra?

Az első szerelem

Szakértő pszichológusok vallják, hogy a gyermekkorban átélt események azok, melyek a legmélyebben maradnak meg bennünk, sőt hatással lehetnek felnőtt életünkre is. Azonban rajtunk áll, hogy mihez kezdünk velük itt és most.

A hazai mozikban idén került vetítésre a Phillip Noyce rendezésében készült Az emlékek őre című film, mely sci-fibe illő megoldást nyújt az élet egyensúlyának fenntartására. A történet egy olyan utópikus világról szól, ahol az érzelmek tökéletes szabályozás szerint működnek, így mindenki egyenlő esélyekkel élheti a bölcsek tanácsa által személyre szabott életét.

A legális drog

Az egyik legrizikósabb faktor éppen a szerelem érzése, melyet a káosz és zűrzavar elkerülése végett teljesen kiiktattak. Pedig éppen ez az a hajtóerő, mely már kiskamasz korunktól kezdve rendkívüli tettek végrehajtására sarkall bennünket, hősies bátorsággal felvértezve minket. Ez az az állapot, amikor szinte madarat lehet fogatni velünk, és úgy érezzük, ezer pillangó röppen szerteszét egyetlen pillanat leforgása alatt az egész testünkben. A szavakkal hosszasan bíbelődve botladozunk választottunk elé, s bár még csak együtt fogócskázunk az udvaron, de valamiért tudjuk, hogy Ő az: benne testesül meg egyszerre Michelangelo Dávid szobra, Bud Spencer bivaly ereje és Chaplin utánozhatatlan humora. Úgy hisszük, hogy választottunkkal a tökéletes főhős költözött az életünkbe.

A tökéletes helyen, tökéletes időben. Tökéletes Vele.

Szüleinkkel élünk a kapcsolatunkban?

A népmesék világában a történetek áltálában azzal zárulnak, hogy a daliás főhős, a legkisebb királyfi elnyeri méltó jutalmát: a királykisasszony kezét, és boldogan élnek, míg meg nem hallnak. De vajon hogyan folytatódik a közös életük, hogyan őrzik azt a csodát, amire ráleltek egymásban? Sokszor az a tapasztalat, hogy az évek számának növekedésével a párkapcsolat egykori tündöklő fénye halovány izzásba hamvad. Visszatérő szituációknak állandó színtere lesz, melyek egyre inkább kezdenek ismerőssé válni rég elfeledett gyerekkorunkból. Nem akarjuk újra és újra átélni, ezért egyre feszültebbé válunk, hogy a Párunkkal közösen alakított helyzetből szabadulhassunk.

Rendezetlen családi kötelmeink köszönnek rendre vissza a megerősödött szokásainkban. A nyomozók ügyességével vizslatjuk, hogy Életünk Párja, hányszor viszi ki a szemetet, merre hagyja a ruháit, hányszor lep meg valamivel, vagy éppen, hogy hányszor szeretkezünk.

Békepipa a krízis fronton

Gyorsítósávon folytatott világunkban sokszor halljuk, hogy cseréljük le a régit, ha meghibásodott, elromlott vagy kifakult. Ezért hajlamosak vagyunk a párkapcsolatunkra is így tekinteni, pedig ha közel merészkedünk az oroszlán barlangjához, előbb-utóbb megtapasztaljuk, hogy még félnünk sem kell. Az eddig idegesítőnek ható szokások is barátságosabbá válhatnak, ha az azonnali változtatás helyett a megismerést és elfogadást gyakoroljuk magunk és Párunk felé.