Sportolókhoz méltatlan körülmények között is kitartottak, tanítgatták a gyerekeket, nem kérdezték ki honnan jön, a tehetséget kutatták és a sport szeretetére nevelték a fiatalokat. Annak a közösségnek, a VI. kerületnek a segítségében bíztak, ahol sportoltak, az ő eredményeik a kerület eredményei voltak. Tudták más támogatókra nem számíthatnak, hiszen asztaliteniszben csak a legmagasabb szinten jelennek meg komoly szponzorok. Nem kértek mást csak egy kis segítséget, egy kis támogatást a versenyszerű sporttal törvényszerűen együtt járó költségekhez, a játékvezetői díjakhoz, a felszerelés költségeihez, hiszen tartoztak valahová és teljesítettek.
Jöttek az eredmények a csapat a kerületi bajnokságból kinőve eljutott a főváros legmagasabb osztályába. Egy még oly elkötelezett sportvezető, mint Berecz Béla lehetőségei is kimerülnek egyszer. Aki részesévé vált valaha a sport vezetés bármely szintjének tudja, hogy egy csapat versenyeztetése nem egy emberes feladat. Kiváló közösségé formálódott a csapat, de így sem bírnak a körülmények szorításával.

A játék szeretete, nem segít a penészes falakon, a lelkesedés nem tud edzőteremmé formálódni. Az anyagi háttér hiánya miatt került kieső helyre az egyesület, elveszítették két kiváló játékosukat, akiket nem sikerült pótolnunk. Nélkülük erejük „csak” a Budapest I/B bajnokságban való játékra elég, de ez sem semmi.

Talán az megmenthetné a közösséget, ha egy másik egyesület örökbe fogadná a csapatot, hiszen a játéktudás mellett a nevezési joguk megvan. Aki tud, segítsen! Kár lenne veszni hagyni mai, értékzavaros világunkban egy ilyen közösséget!