Többek között ízesített sör, chips és gyros is bekerült a KSH fogyasztói árszínvonal számításához használt idei kosarába – írja a Napi Gazdaság. A csaknem 1.000 elemből álló reprezentánslistán összesen 23 új elem van a tavalyihoz képest, míg 12 terméket vagy szolgáltatást kihúztak a szakértők a listáról.
A változtatásokra részben a fogyasztói szokások módosulása miatt van szükség, részben pedig az uniós összehasonlíthatóság indokolja. Például az Eurostat javaslatára került a KSH listájára a push-up melltartó és az általános folyékony tisztítószer.
A fogyasztói szokások változása indokolta, hogy az mp3-lejátszók helyett okostelefonok, a péntek délutáni mozijegyek helyett pedig a 3D-filmekre szóló belépők kerüljenek a kosárba. Megváltoztak az utcán-evési szokásaink is: így a melegszendvics helyett a gyros lett az idei befutó. De több népegészségügyi termékadó által érintett élelmiszer is felkerült a KSH listájára, többek közt az ízesített sörök, a burgonyachipsek és az alkoholos üdítők is.
A reprezentánslista változásánál nagyobb hatása van a fogyasztói árindexre annak, hogyan módosul az egyes nagy kategóriák súlya a kosárban – írja a Napi Gazdaság. Természetesen ezen a területen is évente történik felülvizsgálat. Végleges eredmények még nem születtek, ám elképzelhető, hogy tovább csökken a tartós fogyasztási cikkek aránya, és folytatódik az élelmiszerek és a háztartási energia súlyának növekedése.