2011. június 20. 12:04.

stohl-andras_3 Stohl Andrásért kiállnak kollégái, és az első fokon két év négy hónap börtönre ítélt színészt több tucat társa akarja megmenteni. A színészlegendák egy kérvényt írtak a Stohl András ügyét tárgyaló bírónak, ezzel remélve, hogy a letöltendő szabadságvesztés helyett sokkal enyhébb büntetést kap másodfokon a tettét megbánó, és egy életen át vezeklő színész-műsorvezető.

Egyes információk szerint a június 21-én tartandó másodfokú tárgyaláson részt vevő színészek is aláírják a kérvényt, amit utána átadnak az ítészeknek. Többek között olyan színészóriások látták el kézjegyükkel a nyilatkozatot, mint Haumann Péter, Kulka János, Nagy Ervin, Bodrogi Gyula, Hollósi Frigyes, Szarvas József, Molnár Piroska, Makk Károly, Egri Márta, Kukorelly Endre, Závada Pál, Alföldi Róbert és Gothár Péter.

A színészek úgy gondolják, hogy sok „civil” hasonló bűntettért nem kapott ilyen kemény büntetést, mint kollégájuk. Ezen kívül az a véleményük, hogy Stohl András megbánta tettét és megérdemli a kegyelmet. A letöltendő szabadságvesztés tönkretenné az évtizedek során felépített szakmai munkáját, az egzisztenciáját és a család megélhetését is.

Június 21-én eldől Stohl András sorsa, és kiderül, hogy az ittasan súlyos közúti balesetet okozó színész-műsorvezetőnek börtönbe kell-e vonulnia.

A következő híreink is érdekelhetik:
Stohl András milliókat kaszálhat

Stohl András milliókat kaszálhat

2011. május 4. 9:36.
Stohl András beismerte

Stohl András beismerte

2010. december 14. 13:48.

Hozzászólás írása:

  1. Papp Emilia szerint:

    Szerintem nem baj, ha a színésztársai támogatják, segítik, ez szép dolog! Ugyanakkor senki nem akarhatja, hogy azért mert ismert színész, kivételezett bánásmódban részesüljön! Csak azt kapja meg, amit megérdemel! Kívánom, hogy ne kelljen ülnie, ha a bíróság úgy ítéli meg. A cél az, hogy a jövőben ilyet ne tehessen! S ez egyedül a bíróság kompetenciája, ebbe nem szólhat bele senki! Még az igen tisztelt színésztársak sem.

  2. BucsánszkyMiklós szerint:

    Nem értem, hogy Stohl Andrást a médiának miért kel ígí felkapni, ugyanolyan embernek kellene lennie mint egy magyar állampolgárnak. Visszaesőként elkövetet egy bűnt, (már nem először) és ő van kétségbe esve, hogy tönkre megy a karierje, a családja, az édesanyjával mi lesz. Arról nem szólnak a hírek, hogy a bácsival mi lesz aki nehéz kétkezi munkával műveli kertjét, szüreteli le annak termését és annak árából fedezi létfentartását, megélhetését. A kórházi kezelés alatt ki művelte kertjét, földjét, vagy tömkre ment? Ki törödik vele. Ö és családja a piacra vitte az árúját, nem egy átlumpolt éjszaka után ült autóba és felelőtlenül balesetet okoz, nem elöször. A színész úrakról és hőlgyekről akik ebben a rossz színjátékban részt vettek nekem is megvan a véleményem. Inteligencia nem sok van náluk, Lásd a TV riporter kérdéseire adott válaszok és Kulka János figyelmeztetése (rágógumi kiköpetése a tanácsvezető bíró által).

  3. maya49 szerint:

    Csak részben értek egyet a fenti hozzászólásokkal. Ezzel a büntetéssel igenis példát akartak mutatni. Az átlagember nem kap ilyen sokat. Ráaadásul fegyáház és nem fogház.Miért?
    Igen vonják be örökre a jogosítványát, csücsüljön fogházban, végülis büntettet követett el.
    A bácsi nem is szenvedett olyan súlyosan, mint ahogy azt beállították. Valami nem stimmel..
    A Stohl  előadássorozata meg szerintem színjáték. Nagyon sajnálom Ancsikát és a családját,
    Ők az igazi vesztesei ennek az ügynek. Igen biztos lesznek anyagi gondjaik… 
    Legyen egy igazságos ítélet.. de ne legyen túlzó

  4. George Kedwes szerint:

    Ha Kovács II. János marós követi el ugyanezt a bűnt, senkit, de a bíróságot biztos nem érdekelné a munkahelyi fegyelmezettsége, a családi állapota, gyermekeinek száma, vagy egy húsz év előtti mesébe illő megmentés története! Kapna minimum öt évet és punktum! De már az első alakalom után bevonnák a vezetői engedélyét húsz évre, nem pedig megbocsátásban részesülne ötödször! Közröhej, ha elengedik a büntetést!Én azokat is bezárnám akik mellé álnak, hogy legyen társasága!

  5. Szórádi Tiborné szerint:

    Mint színészt,mint műsorvezetőt imádom és szeretem!!De,….emberi gyengesége nem mentesíti a büntetés ” e m e l t f ő v e l ” való elfogadásától. Amit sajnos elkövetett bárki mással hasonló esetben megtörténik ugyan úgy minden veszélybe kerül.De a büntetést viselni kell egyenlő elbírálás mellett.
    Azért valami rossz érzés is motoszkál bennem ,a bácsi állapotával kapcsolatban.

  6. Vass Dániel szerint:

    Stohl visszaeső, tehát súlyosabb kategória! A jogosítványát végleg be kellene vonni, többet volánhoz ne ülhessen. Alakohol és drog együtt. Mint visszaeső min. 8 év. A szerencsétlen embernek, aki egy életen át egészségében károsodott akad bőven a vagyonából vagy ha nem az ingatlanából fedezni lehetne legalább 10 milliót. Nagy szinész? Ki meri Sinkovitshoz hasonlítani?

  7. M.Lajos szerint:

    Stohl Buci visszaeső bűnös, és szubjektív megítélésem szerint nem is “szinészóriás” … de ez nem számít. Ha valaki a helyszínen csalást kezdeményez (vigye el a balhét a párja) az nem becsületes, inkább gyáva, nem vállalja a felelősséget. Persze ma már mást mond, ( a próbálkozás nem jött be) és játssza a bűnbánó magdolnát hátha a bíróság “megeszi” a dumát, meg diákoknak tart előadást, hogy ne drogozzanak, ez mind csak a közvéleménynek szól. Én még bízom a bíróságban, a színész urakat/hölgyeket nem szabad figyelembe venni, ők nem a földön élnek. Különben is nem lenne szabad aszerint ítélkezni, hogy ki kicsoda, milyen nemzetiségű, foglalkozású stb.
    Milyen érdekes gondolatpár: Cosma gyilkosa azt mondja csak azért kap életfogytiglant mert ő cigányszármazású. Bucit pedig azért ne ítéljék el, mert közismert “színészóriás”? Ne neeee!

  8. Handa Zoltán szerint:

    Eggyetértek az elöttem hozzászólókkal, ez már undorító amit művelnek, itt ismét látszik a magyar törvények nagy

    Sz………….. ok !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  9. Kapusi Tamás szerint:

    Alig mertem elhinni ezt a hírt. Azóta persze kiderült, hogy Stohl ítéletét őszre halasztották. Szomorú, hogy olyan ember, mint Bodrogi Gyula kiállt mellette, többek között..Ezzel elvesztette megbecsülésemet. Még, hogy egy átlagpolgár nem kap ilyen kemény büntetést? Dehogyisnem. Inkább a hazai hírességek, közszereplők ússzák meg. Lásd Császár Előd. Felháborító ez az egész! Ha Stohl megússza akkor nincs igazság ebben az országban. A másik része meg az, hogy miért engedi a bíró, hogy befolyásolják őt?Talán le lett fizetve?

  10. Doggy szerint:

    Megbánta. LOL. Majd ha kirabol vki egy bankot és megbánja akkor mentsék fel? Ne vicceljünk már! Nem kapott ilyen szigorú ítéletet senki? Az ismerettségi körömben is volt sajnos egy hasonló eset még a 90es években, de drog nélkül, némi alkohollal. Három év letöltendőt kapott. Erről ennyit. Igazságosan kell megmérni, se nem keményebben, se nem lazábban.

  11. Jankovich Tibor szerint:

    Felháborító, hogy a színészek megpróbálják befolyásolni a bírót.  Egy rendes jogállamban ez önmagában törvénysértő kellene, hogy legyen. Stohl András egzisztenciája helyett pedig inkább azt a szerencsétlen embert sajnálom, aki életét vesztette és nem megélhetését. Valamint inkább az áldozat családjáért aggódom, mert az ő életüket tényleg tönkre tette egy részeg drogos. Két év négy hónap letöltendő szerintem csak a töredéke annak, amit egy élet kioltásáért el kellen szenvednie.
    Szomorú, hogy ez a 12 ember így lejáratta magát.

  12. Pólya istván szerint:

    Nevetséges  , hogy  pont  szinészeink  irnak  az érdekében akiknek  - a  kultura és  a tudomány- az erkölcs  hirdetése   lenne  a  feladatuk -benne  drog elleni  példamutatás  is  – azzal hogy   elitélik a  drog  terjesztését- fogyasztását  .

Írj hozzászólást »
Ezt olvasta már?

[singlepic id=1692 w=320 h=80 float=left]Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár levélben felajánlotta lemondását Orbán Viktornak – erősítette meg a hírt az oktatási ...