2012. május 8. 11:52.

Kedd délelőtt a logikájukról adhattak számot a diákok, ugyanis a matematika írásbelivel folytatódott az érettségi.

A legnehezebbnek titulált vizsgatárgynak középszinten 86.386, emelt szinten 3.720 diák vágott neki az idén.

A matematika írásbeli középszinten 180 perces volt, mely alatt a vizsgázóknak két feladatlapot kellett kitölteniük. Az I. feladatsorra 45 percük volt, míg a másodikat 135 perc alatt oldhatták meg. Az I. feladatlap 10-12 kérdése az érettségizőktől egyszerű definíciókat, alapfogalmakat, összefüggések kérdezett. Idén százalékszámítás, trigonometrikus függvények, kombinatorika és gyökös egyenletek voltak a könnyebb feladatok között.

matematika érettségi 2012.

Trigonometrikus függvények és exponenciális egyenletek voltak a matek érettségin

A másik feladatlap kicsit nehezebb volt és két részre bomlott. Az egyik része három feladatot tartalmazott, míg a másik részében szintén három feladat szerepelt, de ezek közül a vizsgázóknak tetszés szerint csak kettőt kellett megoldaniuk. A II. feladatlap exponenciális és törtes egyenletet, geometria, halmaz és statisztikai feladatokat tartalmazott.

A matematika érettségi emelt szintű része 240 perces volt, ahol a diákok maguk oszthatták be idejüket a feladatlapok kitöltése és a feladatok megoldása között. Az I. feladatsor négy darab feladatból állt (több részkérdéssel), míg a II. feladatlapon 5 feladat szerepelt, mely közül négyet kellett megoldani.

A matek írásbelinél a diákok függvénytáblázatot, számológépet, körzőt, vonalzót és szögmérőt is használhattak.

A következő híreink is érdekelhetik:
Német érettségi 2012.

Német érettségi 2012.

2012. május 11. 11:14.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Puzsér Róbert

A Csillag Születik élő adásában összeszólalkozott két zsűritag: Puzsér és Hajós, melynek végkimenetele az lett, hogy a kritikus melegebb égtájra ...