2010. július 16. 14:01.

malev Az új kormány azt állítja, hogy a Malév mélyrepülésének okai az előző kormány elhibázott intézkedéseinek köszönhetők, ezért ők már akár 3 év alatt egyenesbe tudnák hozni a honi légitársaságot. A 18. kerületben működő céggel kapcsolatban sok kérdés merül fel az átlagpolgárban.

A leginkább felvetődő kérdés, hogy miért van 30 milliárd fölötti adóssága egy olyan cégnek, ami szerencsésebb országokban nyereséget termel.

Mi magyarok keveset tudunk a Malévről, pedig már 95%-ban a magyar állam tulajdona. Az emberek általában lemaradtak akkor, mikor eladták “valami oroszoknak”. Azóta a 49%-ban orosz kézen lévő cég már csak 5%-os tulajdonos. Mindenesetre már az állam pénztárcáját terhelik a Malévvel kapcsolatos kiadások, például az a 8 milliárdos mentőöv, amit ugyan még az előző kormány határozott el, de ígéretei szerint a Fidesz végre is hajtja.

Nagy probléma továbbá, hogy a hatályos törvények szerint nehéz bármit is tenni, hiszen az elavult jogszabályok kis mozgásteret engednek a nemzetközi általános módszerekkel szemben. Hihetetlen, hogy angol bíróságra kellett menni ahhoz, hogy a rekonstrukciót el lehessen végezni.
A Malév még valószínűleg évekig vitás pont lesz, de ha a kormány tartja magát ígéreteihez, akkor hamarosan Magyarországnak lehet egy jól működő légitársasága.

/Forrás: www.index.hu/

A következő híreink is érdekelhetik:
500 céget érint a Malév-leállás

500 céget érint a Malév-leállás

2012. február 8. 13:51.
Csődvédelem alatt a Malév

Csődvédelem alatt a Malév

2012. február 2. 12:51.
Elfogyhat a Malév pénze

Elfogyhat a Malév pénze

2012. január 31. 7:44.

Hozzászólás írása:

Comments are closed.

Ezt olvasta már?

[singlepic id=228 w=100 h=240 float=left]Most mindenki kedvenc celebjére gondol, de ezt igazán rosszul teszi. A pályázat a XIII. kerület legjobb ...