2012. október 19. 13:54.

Két szék közül a pad alá eshet Janics Natasa. Kiderült, hogy a szerbek nem is hívták a férjét, Andrian Douchevet edzősködni, a kajakosnőért pedig nem akarnak fizetni.

Nem áll jól a szénája az olimpiai bajnoknak és férjének. Mint kiderült, Andrian Douchev nem kapott felkérést edzői posztra a szerb csapatnál, Natasáért pedig egy fillért sem akar fizetni a Szerb Kajak-Kenu Szövetség. A helyzetet tetézi, hogy Mirko Nisovic, a szövetség elnöke is egyre homályosabban látja Natasa országváltó ügyét.

Kovács László, Janics egykori edzője nem szívesen beszél a kajakosról, ugyanis a sportoló korábban hazugnak nevezte őt, mindenesetre elmondta, hogy soha többé nem edzi volt tanítványát és szerinte Natasának nincs lehetősége visszatérni a szegedi klubhoz.

Janics Natasa

Janics Natasa

„Nem tudom, ki mit gondol Janics kálváriájáról, egy azonban biztos: most, hogy kiderült, a szerbek nem fizetnek érte, csak arról kell dönteni, kiadjuk-e a szerb versenyzési engedélyét, pénzről nem lesz szó. Ha az elnökség nemleges választ ad, akkor is több út áll Janics Natasa előtt: a férje jogán lehet bolgár, vagy maradhat magyar, dönthet azonban úgy is, hogy szerb lesz, két évig akkor sem versenyez” – mondta Ábrahám Attila, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség főtitkára.

A hazai szövetség október 24-én dönt Janics versenyzési engedélyéről.

Janics Natasa és férje egy hónapra Bulgáriába utazott, egyelőre nem tudni, hogy milyen szándékkal.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Janics Natasa

Szerbiának esze ágában sincs kifizetni a Magyar Kajak-Kenu Szövetség által Douchev-Janics Natasáért kért 150.000 eurót, vagyis 42 millió forintot – ...