A jómódúak magasabb szintű egészségügyi ellátást kaphatnak, míg a nyugdíjasoknak, a munkanélkülieknek és a szociálisan rászorulóknak – vagyis a szegényebb rétegnek – a romló, állami egészségügyi ellátás maradna, hosszú várólistákkal és egyre kevesebb szakemberrel – írja a Népszava. Kökény Mihály, egykori egészségügyi miniszter igazságtalannak és antihumánusnak nevezi az elgondolást.
A kormánytöbbség módosította az szja-törvény mellékletét, aminek értelmében 2012-től a munkáltató által kötött betegségbiztosítások díja adó- és járulékmentes lesz.
Kökény Mihály szerint ezzel a lépéssel kétosztályos egészségügyet hoz létre a kormány, vagyis a szegény emberek a fapados állami, míg a gazdagok a drága magánrendeléseken gyógyulhatnak. Ez azt jelenti, hogy a jómódúak magasabb szintű egészségügyi ellátást kapnak majd, mint a normál járulékfizetők. Kökény Mihály elfogadhatatlannak tartja a magánszolgáltatók támogatását úgy, hogy közben a lakosság nagy része nem kap megfelelő kezelést.
A politikus mélyen igazságtalannak és antihumánusnak nevezte a lépést, továbbá kifogásolja azt is, hogy az önkéntes egészségpénztárakat nem érinti az adómentesség, holott azok nem nyereségérdekeltek, ellenben a magánbiztosítókkal.