2011. november 9. 9:40.

2005-yu55 Megúsztuk a Földet súroló hatalmas aszteroidát, ami kicsit távolabb haladt el a bolygónk mellett, mint ahogy a csillagászok kiszámolták, ám még így is nagyon-nagyon közel volt. A 2005 YU55 elnevezésű kisbolygó november 9-én, hajnalban száguldott el a Föld mellett. Az aszteroida rendszeresen visszatér a bolygónk közelébe, de az elmúlt 200 év során most volt hozzánk a legközelebb.

A szakemberek előzetes számításai szerint a 2005 YU55 kisbolygónak 324.600 kilométeres távolságban kellett volna elszáguldani a Föld mellett, ám végül ennél valamivel távolabb, 325.088 kilométerre haladt el mellettünk. Közép-európai idő szerint szerdán 0 óra 28 perckor volt a Földhöz a legközelebb. A kisbolygó közelebb volt hozzánk, mint a Hold, ugyanis égi kísérőnk 384.633 kilométeres távolságban kering körülöttünk.

Az aszteroida, amit 2005. december 28-án fedeztek fel, jelentős mérettel rendelkezik, csaknem 400 méteres, vagyis akkora, mint egy repülőgép-anyahajó. Ha az aszteroida becsapódott volna, könnyedén elpusztított volna egy nagyvárost, de az emberi civilizációra nem jelentett volna veszélyt.

Az amatőr és profi csillagászok világszerte készültek a különleges jelenség megfigyelésére, ugyanis ekkora égi objektum utoljára 1976-ban közelítette meg a Földet, és a következő hasonló eseményre 2028-ig kell várni.

A következő híreink is érdekelhetik:
Elmarad a világvége

Elmarad a világvége

2011. szeptember 22. 7:22.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=2646 w=320 h=80 float=left]Javult a szálló por koncentrációja a fővárosban, ezért nincs szükség a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartására – ...