2012. január 4. 11:50.

319 Történelmi csúcsot döntött szerdán délelőtt az euró árfolyama, ugyanis 319,7 forintot ért. Még soha nem volt ilyen gyenge a forint, és ezzel megdöntötte a 2011. november 14-én elért 317 forint feletti rekordját is. Szakértők szerint a forint folyamatos nyomás alatt lesz egészen addig, amíg nem lehet tudni valami biztosat az IMF-fel való tárgyalásokról.

A svájci frank 262 forint közelébe, a dollár 245 forintra ugrott. Utóbbi szintén rekordot döntött, méghozzá 3 éveset.

Szakértők szerint a forint árfolyamát az IMF/EU-megállapodás körüli bizonytalanság nagyban befolyásolja. Továbbá senki nem tudja, hogy az állam miként fogja finanszírozni az államadósságot, mi lesz a Magyar Nemzeti Bank és a devizatartalékok sorsa, valamint hogy alakul majd a költségvetés.

Mindenki szabadul a forinttól, és elképzelhető, hogy 320 és 325 forintos árfolyammal is számolni kell a héten – mondta Gondi István, a Raiffeisen devizakereskedője

A forint egy hét alatt 13 egységnyit gyengült. December 29-én még 306 forintot kellett adni 1 euróért, majd 310-re, utána 315-316-közé szökött. 2012. január 4-én pedig megközelíti a 320 forintot.

A következő híreink is érdekelhetik:
1000 forint lesz 1 euró?

1000 forint lesz 1 euró?

2011. november 3. 11:22.
Történelmi csúcson az üzemanyagárak

Történelmi csúcson az üzemanyagárak

2010. december 6. 13:27.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=3022 w=320 h=80 float=left]A kormány már szeptembertől bevezetné a diplomások úgynevezett röghöz kötő hallgatói szerződését és a diploma megszerzése ...