2012. február 7. 15:47.

berlet Majdnem duplájába, azaz több mint 6.000 forintba kerülhet májustól a BKV bérlet a diákoknak és nyugdíjasoknak – írja Blikk. A vonaton és a volán buszokon is drágábban utazhatnak a tanulók és az idősek. A tarifák drágulását nem a BKV csődközeli helyzete indokolja, hanem az Európai Unió egyik jogszabálya.

A diákok és a nyugdíjasok eddig azért utazhattak kedvezménnyel, mert az állam állta a teljes árú és kedvezményes bérlet díjának különbözetét – igaz csak elméletben, mert az árkiegészítés nem fedezte a teljes árat. A jelenlegi áraknál bérletenként majdnem 4.000 forintot a közlekedési társaságnak kell benyelnie.

Az Európai Unió jogszabálya szerint az EU-ban nem lehet olyan szerződést kötni, amelyből vesztesége adódik a közszolgáltató cégeknek. Vagyis a mostani rendszer ennek a szabálynak ellent mond. Hamarosan lejár a BKV-val és a Volán társaságokkal kötött közszolgáltatási szerződés, és újakat csak a jogszabály betartása mellett lehet kötni.

Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke úgy tudja, hogy a döntéshozók most döbbentek rá az új helyzetre, és egyelőre teljes a tanácstalanság.

Évi 10 milliárd forint kiesést jelent a BKV-nak, hogy az állam nem téríti meg a teljes árkülönbözetet. Ám a tandíjak kifizetése mellett a diákok nem tudnak havi 8.000 forintot adni egy bérletre, a nyugdíjasokról nem is beszélve – mondta Horváth Csaba, a fővárosi MSZP frakcióvezetője.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) attól fél, hogy ha drasztikusan megemelik a tarifákat, az utasoknak csak töredéke vásárolja meg a drága bérletet. A BKK sajtóirodája egyébként nem tud arról, hogy májustól ilyen komoly áremelésre kényszerülnének a BKV-nál.

A következő híreink is érdekelhetik:
354 diák próbálná ki a közmunkát

354 diák próbálná ki a közmunkát

2011. február 17. 11:25.
Bankkártya bérlet helyett?

Bankkártya bérlet helyett?

2010. november 15. 11:37.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=3253 w=320 h=80 float=left]Hétfő este fiatalok rodeóztak Hammer terepjárókkal a balatonakarattyai strandon, amikor beszakadt alattuk a jég. A sofőrök ...