2011. május 23. 9:18.

iparuzesi-ado Közel 1000 milliárd forintot, azaz a jelenlegi költségvetési hozzájárulás egyharmadát lehetne megspórolni, ha az önkormányzati finanszírozás feladatalapú lenne – nyilatkozta Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára. A parlament ősszel tárgyalja azt a koncepciót, miszerint az önkormányzatoknak kötelező lenne iparűzési adót kivetni, de mellette természetesen más adót is szedhetnének.

2010-ben 435 településen nem realizálódott iparűzési adóból bevétel, aminek oka az lehet, hogy az önkormányzatok visszaéltek a mentességgel. Komoly feszültségeket okoz, ha valahol nem vetik ki az adót, mivel a vállalkozások ott települnek le, és ezzel versenyhátrányba taszítják azokat a helyeket, ahol kivetik az adót. Az egyenlő feltételek biztosításának a módja, ha kötelezővé teszik mindenhol az iparűzési adó.

A tervek szerint azoknál az önkormányzatoknál, ahol jelentős iparbevétel realizálódik, ott az adó egy részét vissza kell majd adni a megyéknek.

A koncepció hiába lenne érvényes az egész országra, a világ szinte minden pontján külön elbírálásban részesülnek a nagyvárosok, így valószínűleg egyedi szabályok vonatkoznának a magyar fővárosra, Budapestre is az iparűzési adó tekintetében.

A következő híreink is érdekelhetik:
sárgacsekk-adó

2013-tól jöhet a sárgacsekk-adó

2012. április 13. 10:59.
Bőrrák ellen kávét kell inni

Bőrrák ellen kávét kell inni

2011. október 26. 16:15.
Tömegek jelentkezhetnek olcsóbb gázért

Tömegek jelentkezhetnek olcsóbb gázért

2011. szeptember 14. 8:59.
Antennák mindenhol

Antennák mindenhol

2010. június 24. 9:51.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=1495 w=320 h=80 float=left]A hétvégén a nyárias időjárás miatt sokan megmártóztak a Balatonban, azonban az egyetlen sürgősségi hajó nem ...