2012. január 4. 9:47.

caramel_0 Caramelnek nincs oka panaszra: a magyar közönség imádja dalait, teltházas nagykoncertet adott december végén a Syma-ban, nemrég rátalált a szerelem a szintén Megasztár-felfedezett Hien személyében és egy 7 milliós álomszerződés is ütheti a markát a Megasztár 6. zsűritagjaként – írja a Hír24 meg nem nevezett forrásaira hivatkozva.

Caramel valószínűleg legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy miután megnyeri a 2005-ös Megasztárt, egy későbbi szériában felkérik zsűrizni, márpedig a Hír 24 forrásai szerint az énekesnek biztos helye van a tehetségkutató ítészei között. Egy bennfentes pedig még azt is tudni véli, hogy a körülbelül 3 hónapig tartó munka alatt csaknem 7 millió forint csúszik Caramel zsebébe.

Az énekest sajnos nem sikerült elérni, és managere, Hamza Zoltán is csak nagyon szűkszavúan nyilatkozott és annyit mondott: „Sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánom ezt.”

A jelek szerint Caramelnek nincs oka panaszra, 2011-ben több slágere is toplistás helyen szerepelt, élete első nagykoncertje teltházas lett, valamint magánéletében is boldog, ugyanis nemrég rátalált a szerelem, mégpedig a gyönyörű Hien személyében. Úgy tűnik a következő hónapokra is akad munkája bőven a Megasztárnak hála.

A következő híreink is érdekelhetik:
Caramel

Caramel feleséget keres

2012. október 31. 11:58.
Hien és Caramel

Szakított Hien és Caramel

2012. augusztus 31. 10:00.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=3019 w=320 h=80 float=left]Egy átmulatott éjszaka után Varga Viktornak korcsolyázni támadt kedve, ám a forgásokat és piruetteket nem tudta ...