2011. június 2. 8:00.

karinthy-ferenc Karinthy Ferenc, Kossuth- és József Attila-díjas író 1921. június 2-án, azaz 90 éve született.. Az írói vénát és a humort kétségtelenül édesapjától, a zseniális írótól, Karinthy Frigyestől, az élet szeretetét pedig édesanyjától örökölte. Karinthy Ferenc fiatal korának két meghatározó élménye volt, az egyik, hogy a Nyugat legnagyobb alakjainak a közelében cseperedett fel, a másik pedig a sport, hiszen egészen kamaszkorától a Fradiban vízilabdázott.

A pesti egyetem magyar-angol-olasz szakán szerzett diplomát, majd nyelvészetből ledoktorált. Ezután Franciaországban, Svájcban és Olaszországban tartózkodott ösztöndíjasként. Miután hazatért először újságíró, majd dramaturg lett először a Nemzeti Színházban, utána a Madáchban, később pedig vidéken. 1960 és 1970 között az FTC szakosztályi elnöke posztot töltötte be. 1968-1969-ben az USA-ban egyetemi előadásokat tartott, majd hosszabb-rövidebb ideig tartózkodott az akkori Szovjetunióban, Ausztráliában és Kubában. Az 1980-as években sokat járt Olaszországban, ha itthon volt, akkor pedig Leányfalun alkotott. Élete utolsó éveiben a depresszió, az alkohol, és a dohányzás keserítette meg mindennapjait. 1992. február 29-én halt meg Budapesten.

Karinthy Ferenc nem készült írónak, először 1940-es évek elején próbálkozott meg novellaírással, majd az 1943-ban megjelent regénye, a Don Juan éjszakája végleg az írói pályára terelte. Édesapjához hasonlóan elsősorban a novellái voltak sikeresek, a hosszabb lélegzetvételű irományok nem arattak osztatlan sikert. Az egyik kiemelkedő műve a Szellemidézés, amiben a Karinthy-család nem mindennapi, bohém életébe enged bepillantást, de a Budapesti tavasz, a Ferencvárosi szív és az Epepe is a legjobb alkotásai közé tartoznak.

Karinthy Ferenc jellegzetes iróniával és humorral tűzdelt realizmusa és jól megformált karakterei, valamint érdekes cselekményei hamar elnyerte a közönség tetszését. Több művéből tévé- illetve mozifilm is készült.

A következő híreink is érdekelhetik:
Hujber Ferenc

Hujber Ferenc újabb gyerekre vágyik

2012. december 3. 13:32.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=1571 w=320 h=80 float=left]Egy szépen megterített asztal emeli az étkezés hangulatát, látványa felcsigázza a kíváncsi tekinteteket, és akár az ...